A LEGFRISSEBB HÍREK AZ OLDALON
KÖNYVAJÁNLÓ
Moór Márton: Madzside?! Ne már, Japán!
"Madzside?! - mondja a megdöbbent japán ember, amikor olyat lát, hall, amit nem akar elhinni. Ugyanezt a reakciót belőlem is majdnem minden nap kiváltotta valami, 2010 és 2017 között, amíg Japánban éltem és dolgoztam, angoltanárként. Ha hét évet nem is, de hét napot elmesélek." - olvasható a japánok mentalitását, sajátos szokásait, hétköznapi életvitelét bemutató könyv borítóján.
Jaumé Cabré: Én vétkem
A katalán író regényének főhőse a hatvanéves, korai Alzheimer-kórral diagnosztizált Adrià Ardèvol. Mielőtt elveszítené az emlékeit, felidézi gyermekkorát, életének eseményeit. "Visszaemlékezése pedig egészen távolra viszi a múltban: a késő középkori kolostorok világától a náci koncentrációs táborokon át egészen a huszadik századi Kongóig."
Jürgen Reuss – Cosima Dannoritzer: Vásárlás a szemétdombra – A tervezett elavulás elve
"A kapitalizmus "rémálma" az a termék, ami nem megy tönkre. Mint az a villanyégő, amely 1901 óta ég egy amerikai tűzoltóállomáson. Épp ezért az 1920-as évek izzólámpa-kartellje óta a fogyasztási eszközök termelésébe bele van kódolva, hogy a valódi működési idejük nem tart addig, amíg arra képesek lennének, az elromlott gépek javítása pedig gyakran többe kerül, mint amennyiért egy újat lehet venni." A kötet szerzői azt ismertetik, hogy a "tervezett elavulás" miként vált gyakorlatilag a gazdaság motorjává, s hogy a termékek állandó cseréje mekkora terhelést jelent a környezetre."
Joachim Lund: Szőröstül-bőröstül – Azoknak, akik jót akarnak enni, és közben a világot is szeretnék megmenteni
A szerző sokéves, az egész világot behálózó kutatómunka eredményeként érdekes, elgondolkodtató adatokkal ismerteti meg olvasóit az élelmiszergazdaság működésével kapcsolatban. "Vajon akkor megennénk az előre feldolgozott készételeket, ha tudnánk, miből és hogyan készülnek? Hogyan változtassunk étkezési szokásainkon, hogy visszatérhessünk a tudatos és egészséges táplálkozáshoz?"
Anita Diamant: A vörös sátor
Az amerikai írónő regényének mesélője az ószövetségi Jákób egyetlen leánya, Dina. Az ő elbeszélésének főszereplői Jákób feleségei, Lea és Ráhel, valamint szolgálói, Zilpa és Bilha. Az ősidők asszonyai nehéz napjaik, szülés és gyermekágy idején a vörös sátorban mesélték el egymásnak titkaikat, osztották meg az asszonyi tudást a világ nagy dolgairól.
Cikkek - kategória
-
Kézműves szaktudás átörökítése a fiatalabb generációnak a Derecskei Kézműves Kör közreműködésével
(461)
(Hírek)
21 július 2023
októberében folytatódott az Ügyes Kezek Alkotóműhely heti szakkör...